2019. július 17., szerda

III. TURNUS - 3. NAP

Ma reggel már nem csak a futás, hanem a torna is népszerű volt. Szép sereg képviseltette magát mindkét mozgásnál. 

A reggeliből elfogyasztott energiára szükség is volt, hiszen a Vállalkozói Diákakadémia (OK szlengen VDA 😉 ) tréningen a vállalkozások működéséről, a gazdaságban betöltött szerepükről is volt szó. Még 196 cm magas torony is épült. 😍






Ebéd után útra keltünk, majd megszálltunk egy hajót, ami végül elvitt minket egészen Balatonfüredig. Ott tiszteletünket tettük Fáy András, alapítványunk névadójának emléktáblájánál, akinek sok - sok mindent köszönhet a nemzet, többek között a pénzügyileg tudatos fiatalok nevelésének kialakulását is. 





Ha van 50 éhes táborozó, amiből 39 még fejlődő szervezet, de abból kb. 10-nek rövid a haja és újabb 10 táborozó keveset evett reggelire, de mindenki fejenként 3 fagyi gombócot ehetett Balatonfüreden, akkor hány gombócot kellett enniük összesen, hogy mindenki elégedetten távozzon a pulttól? Megoldásért zseton jár 😉. (Térj vissza holnap, és kiderül!)



Táborozó gyermekeink belevettették magukat a balatonfüredi Kalandtúra felfedező sétájába, ahol játékosan és egyben kalandosan fedezték fel a város jellegzetes pontjait.
A hajóútról visszatérve vacsoráztunk egy jót, majd a naplementében a stégen üldögélve többekkel felelevenítettük a nap történéseit/élményeit, sőt egy Rubik-kocka sem maradt összekeverve, de volt, aki egy balatoni fürdőzéssel zárta a napot. 
A színcsoportoknak még volt lendülete ezután készülni a záróestére, hiszen közeledik a meglepetésekkel teli péntek esténk.





Izgalmas és tartalmas napunk volt. Ma senkit sem kell altatni, holnap találkozunk! Jó éjszakát!

2019. július 16., kedd

III. TURNUS - 2. NAP


Meleg nyári reggelre ébredtünk, a táborlakók mégis szép számmal jelentek meg a reggeli futáson. Nem hiába, hiszen tudják, hogy ez jutalommal jár, híznak szépen a malacperselyek. ;)  

A korai mozgás megtette hatását, hisz mindannyian tányérjainkat megpakolva reggeliztünk egy nagyot. Az energiára szükség is volt, hiszen a mai napon kezdetét vette az első tréning, ahol a gyerekek három különböző csoportban dolgoztak trénereinkkel. A mai téma a pénz evolúciója volt, ahol a pénz fejlődése volt fókuszban. A tréning során a gyerekek megismerkedhettek a pénz történetével: azzal, hogy jutott el a kereskedelem az árucserétől a mai kriptovaluták használatáig.  





Az új ismereteket a közös ebéd folytatta, majd elérkezett a várva várt pillanat, mikor is táborlakóink a Balaton vízébe csobbanva hűsíthették magukat, de több sportban is, pl. röpipályán is kipróbálhatták magukat. 


A malaccsapatok mentorukkal már az első ötletelésen is túl vannak, hiszen hiába vagyunk még csak a 2. napon, már egy emberként gondolkodnak a csapatok azon, hogyan varázsolják felejthetetlenné a záróestét majd. J



A meleg és a víz kellően kifárasztotta a gyerekeket, holott a napnak még rég nem volt vége. Kis energia pótlásként vacsoráztunk egy jót, majd elérkezett a malac csapatok első megmérettetése. Sorversenyeken vettek részt a színes malaccsapatok, és szerencsére mindenki dobogós helyezést ért el, hiszen az 1. helyen holtversenyben nyert a zöld és a kék csapat. :) 

Kellőképpen fáradtan, de annál több élménnyel gazdagabban tértek nyugovóra lakóink. Immáron csendes a ház, és ők az igazak álmát alusszák. Jó éjszakát!

2019. július 15., hétfő

III. TURNUS - 1. NAP


Újabb lelkes diákcsapat érkezett Balatonszemesre, a Fáy Siker Táborba, de ezúttal az ország minden pontjáról.
Az érkezést követően a csapat megismerkedett a táborral kapcsolatos legfontosabb információkkal, értékekkel és a napi renddel. Tudatos táborlakók révén most sem maradhatott el a biztonságos fürdőzéssel kapcsolatos információk elsajátítása, azaz a  „vízimentős oktatás”.


A táborlakók elfoglalták a szobáikat, és már várta is őket az ízletes vacsora.
Az este további részében mindenki kedvére válogathatott a nevéhez illő jelzőkből, valamint arra is fény derült, hogy ki szereti az eper fagyit, de egy párkereső során Timon és Pumba is megtalálhatta egymást J
Az estét megkoronázva az is kiderült, hogy táborlakók melyik malaccsapatot erősítik majd a hét folyamán, ugyanis megalakult a kék, a piros, a sárga és a zöld malaccsapat. Indulhat is a zsetongyűjtés! J






Mostanra azonban már a Fáy Siker Tábor lakói nyugovóra tértek, mindenki pihen már.
Holnap egy újabb eseménydús nap vár ránk J

2019. július 14., vasárnap

II. TURNUS - 5. NAP

Újra reggel van... 😄

Közeledik az utolsó napunk, így nem hagyhattuk ki az utolsó reggel adta sport lehetőségeket. A táborlakók kitartóan gyűjtik a "tazokat" 😃, ezért a héten megszokott rend szerint futni, és tornázni indultak már kora reggel. 👏
A pénz evolúciója, a Vállalkozói diákakadémia I. és II. után egy gyakorlatorientált pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tréning várta a diákokat, amely a visszajelzések szerint remek lezárása volt a szórakozva tanulásnak. A kicsiny zsebrobotnak, Spheronak óriás sikere volt, segítségével a befektetések világában merülhettek el a táborozók.



Az ismerkedési esten nem hiába idéztük meg, és egy úttal űztük el a Mexikói esőt, hiszen egy óriás zuhé után hét ágra kezdett sütni a nap. Volt aki ezt a röpi pályán élvezte ki, és volt, aki utoljára csobbant egyet a Balatonban. Egy idő után viszont egy kellemes izgalom futott végig a malacos csapatokon, és mindenki próbálni kezdett az esti "fellépésre". Ugyanis a záróest egyik fő programpontja a kékek, zöldek, pirosak és sárgák által kitalált, megkoreografált performansz. 

Mindezt megelőzte a 19 órakor kezdődő grillvacsora, amelyet különböző fajtájú ínycsiklandozó üdítőkkel lehetett megspékelni. Már ekkor érződött, hogy hangulatból és energiából nem lesz hiány a záróest folyamán. 

A performanszok egytől egyig remekül sikerültek. Akkora tapsot kaptak, hogy még Balatonfüreden is hallani lehetett. 😄 Meglepetések hada következett mindez után. 
  • Kiosztásra kerültek a személyre szóló Emléklapok
  • A trénerek kihirdették a tréningeken legaktívabbnak választott táborlakókat



  • A tit(i)kos küldetéseket is bemutatták
  • Kiderült, hogy ki lett a legtöbb zsetont gyűjtő malacos csapat
  • Fincsi torták kerültek a pocakokba







Frenetikus volt a hangulat, és akkora bulit csaptunk, hogy ezt egy életre nem felejtjük el. Meghatározó pillanatok, kiváló csapat, zseniális zenei fordulatok, éles váltások, összekapaszkodás, vonatozás, együtt éneklés. Minden (is) volt. 
Persze már elmúlt éjfél, így mindenki a szobájában pihen. Vagy éppen Fáy Andrásnak ír Messengeren. 😄

Jó éjszakát kíván a Fáy Siker Tábor II. turnusa az Alapítvány mintaiskoláinak és a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület diákjaival. 💤

2019. július 13., szombat

II. TURNUS - 4. NAP


A Fáy tábor legsportosabb tagjai futással és egy nagyon jó kedvű aerobiccal indították a tábor negyedik napját. A kiadós reggeli után összegyűjtöttük energiáinkat, egy újabb napi tréninghez.


A mai napon tovább bővíthettük a tudásunkat a vállalkozások fajtáiról, azok létrejöttéről, jogairól és kötelezettségeiről. Sőt még vállalkozásokat is alapítottunk. 


Az idő, a mai napon sem kedvezett a strandolóknak, de nagy szerencsénkre a délután alatt a nap kisütött, a különböző sportok mellett csobbanással bővült a program lehetőségek száma. A délután egyik legkedveltebb időtöltése az uszoda adta lehetőségek kihasználása volt.




A vacsora után a malaccsapatok ismét összegyűltek, hogy egy verseny keretén belül gyűjtsenek további pontokat, különböző állomásokon.  Az este csúcspontja egy zenei stílusok vetélkedő volt, ahol a malaccsapatok nagyszerű produkciókkal sok-sok zsetont gyűjtöttek be.





 Végül mindenki fáradtan, de vidáman indult aludni.

2019. július 12., péntek

II. TURNUS - 3. NAP


A mai nap sem indulhatott mozgás nélkül, az aerobic mellett a futás is népszerű a táborban.
A reggeli ismét bőségesnek bizonyult, a virsli és tojás mellett a fánknak sem bírtunk ellenállni.



Táborlakóink jóllakottan vetették bele magukat az újabb tréningbe, a korábbiakhoz hasonlóan a logikus gondolkodás, a kreativitás és az ügyesség játszotta a főszerepet, hisz ez alkalommal a vállalkozások világában mélyíthették el ismereteiket.




Nincs megállás, úti csomag, egyenpóló és indulás Balatonfüredre!

A hajókázásunkra ugyan még esőben indultunk el, de amint elstartoltunk a szemesi kikötőből, már ránk is nevettek a napsugarak. Azonnal kaptunk egy gyorstalpalót, hogy mi lenne a teendőnk abban az esetben, ha bármi probléma történne út közben, majd folytattuk utunkat Fáy András emlékművéhez, amelyre koszorút helyeztünk. A kalandtúrát megelőzvén egy nagyon nehéz döntés várt a gyerekekre, ugyanis a közeli fagyizónál hatalmas volt a választék, sajttorta, mangó, oreo, dió, erdei gyümölcs….Még szerencse, hogy három gombócot is választhattak, egyet képtelenség lett volna. J









Visszaérkezésünket követően ínycsiklandozó vacsora várt ránk, isteni desszerttel, majd teniszezéssel, röplabdázással és fantasztikus szelfibajnoksággal zártuk a napot, háttérben a naplementés Balatonnál.


Holnap folytatjuk az élményszerzést, addig is jó pihenést mindenkinek! J

(photo by H.F. :))

III. TURNUS - 3. NAP

Ma reggel már nem csak a futás, hanem a torna is népszerű volt. Szép sereg képviseltette magát mindkét mozgásnál.  A reggeliből elfogya...