2019. július 7., vasárnap

I. TURNUS - 3. NAP


Csodálatos vasárnap reggelre ébredt minden táborlakó. A reggelt testmozgással kezdték, hiszen fontos az egészségmegőrzés, így volt, aki futással, volt, aki tornával indította a napot.

A reggelit követően belevetette mindenki magát a pénzügyek világába, ezen a napon a vállalkozások kaptak főszerepet. A tréningeken csapatokban dolgozva saját vállalkozást hoztak létre, amely során megtapasztalhatták a tervezés, a kivitelezés, vagy akár a marketing fontosságát.




Sok-sok tudást birtokolva fogyasztotta el a csapat az ebédet, majd kezdetét vehette a délutáni móka, de csak kevés fürdőzésre volt lehetőség. Bár az időjárás nem kedvezett, a jókedv megmaradt, sőt…!

Este pedig kezdetét vette az újabb megmérettetés, hiszen a malac csapatok további zsetonokkal gyarapíthatták vagyonukat, amelyeket különböző feladatok végrehajtásával szerezhettek meg. Ügyességre, tudásra egyaránt szüksége volt mindenkinek. A négy állomás után azonban újabb kihívást oldottak meg a csapatok. Hallotta már valaki a „Nem tudja senki” című számot gregorián stílusban? Esetleg mulatósban? Ezt mi elmondhatjuk magunkról J Az este folyamán a hangulat a tetőfokára hágott, fokozni azt hiszem, ezt már nem lehet. Vagy mégis? Az majd kiderül.



Egy biztos, már mindenki az igazak álmát alussza! Holnap újabb nap, újabb tréning, újabb tudás és egy újabb fantasztikus nap!

Jó éjszakát Mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

IV. TURNUS - 6. nap

Elérkezett a Fáy Siker Tábor 2019 utolsó elköszönése, amivel idén bezárulnak táborunk kapui.  A táborozók egy fergeteges este után reggel...