2019. július 6., szombat

I. TURNUS – 2. NAP


Gyönyörű, napos időre ébredtek a táborlakók, így nem is kezdődhetett volna jobban a mai reggel, mint egy kis sporttal, ahol egy reggeli tornával, vagy egy kellemes futással indíthatták a napot a gyerekek.
A jól megérdemelt reggelit követően szórakoztató, játékos gyakorlatokra épülő tréninggel várták trénereink a diákokat, ahol a pénz evolúciójával ismerkedhettek meg, mely remek hangulatban telt.




 A jó időnek köszönhetően végre kezdetét vehette a fürdőzés is, hiszen várt minket a Balaton és az elmaradhatatlan jókedv J



A nap zárásaként pedig bizonyíthatták ügyességüket a malac csapatok egy remek sorverseny során, ahol igazi versenyszellem és nagyszerű hangulat alakult ki. A csapatok nagyon ügyesen és egymást biztatva igyekeztek teljesíteni a különböző feladatokat. Igazi csapatmunkát láthattunk. J


Egy élményekkel teli napon vagyunk túl és azt hiszem bár kissé fáradtan, de sok új tudással gazdagodva térhettek pihenőre a táborlakók. 

Jó pihenést kívánunk Nekik! J


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

IV. TURNUS - 6. nap

Elérkezett a Fáy Siker Tábor 2019 utolsó elköszönése, amivel idén bezárulnak táborunk kapui.  A táborozók egy fergeteges este után reggel...